SZIN

Évek óta üde színfoltja a Partfürdő programkínálatának a legnagyobb múlttal rendelkező hazai ifjúsági fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok.

szin logo 

Több mint negyven éve, hogy a SZIN hívószavára az ország szinte minden pontjáról indulnak fesztiválozók a Tisza-parti városba, ahol megbízhatóan jó az idő, hideg a sör és jó a hangulat, tehát minden együttáll, hogy az ember egy végső, nagy bulival vezesse le a nyarat. A Tisza közelsége, a fesztiválnak helyt adó, medencékkel tarkított Partfürdő és a város vonzó közelsége a legegyedibb hazai fesztivállá teszik a SZIN-t. Nem beszélve a programokról: a hazai zenekarok legjobb hangulatú koncertjeiket adják a folyóparti fesztiválon, a külföldi sztárok műsora pedig még változatosabbá teszi az amúgy is színes, stílusokban bővelkedő zenei palettát. A látogatók két koncert között sem unatkoznak, hiszen számos egyéb program várja őket: strandolhatnak, sportolhatnak, mozizhatnak, színházi programokat nézhetnek meg, elmerülhetnek az esélyegyenlőség és az ökotudatosság témakörében.

Egyszer régen, 1968-ban kezdődött… Ha mese születne a SZIN-ről, bizonyára (nem túl frappáns módon) így kezdődne. De a vége biztos nem az lenne, hogy boldogan buliztak, amíg… Mert a történetnek koránt sincs vége, sőt… 2009: új év- új SZIN= új fellépők, új programok, új ötletek.

Ennyire azért ne kanyarodjunk előre, hiszen a történet tényleg jóval régebben kezdődött, 40 éve. Akkor indult ugyanis a mai SZIN elődje, csak a keretek voltak mások.

Hogy fiatalok szórakoztak, buliztak, élték meg a szabadság számunkra már teljesen természetes érzését, az nem jelent különbséget. Az azonban furcsának tűnhet, hogy egyes zenekarok fellépése nem volt olyan magától értetődő, mint napjainkban. Az egykori Szegedi Ifjúsági Napokon politikai, esztétikai, vallási okok miatt mellőzött együttesek is felléphettek, ez a cenzúramentesség adta a rendezvény különleges mivoltát, ami nagyon sokáig remekül működött. Egészen a rendszerváltásig, amikor a fesztivál életében rövid szünet következett.

De csak pár évig tartott.

2003: újabb születésnap a fesztivál életében, hiszen megint beindult a buligépezet Szegeden! Városi fesztiválból indultunk, hiszen eleinte főképp a szegediek és Szeged környékiek képviseltették magukat, később kinőttük magunkat és az elmúlt pár év során kiderült, hogy helyünk van az országos jelentőségű fesztiválok „nagykönyvében”. Ezt látogatóink száma és földrajzi megoszlása is alátámasztja. A kezdeti 12.000-es SZIN tábor tavaly 45.000-re duzzadt, amire méltán vagyunk büszkék. A fejlődést nem csak a számok mutatják. Programkínálatunkban eleinte csak magyar együttesek kaptak helyet, később zeneileg átléptük az országhatárokat (Cure, Alphaville, The Tarantinos, Kosheen, Apollo 440 és még sorolhatnánk), mára pedig teljesen természetessé vált, hogy a legjobb hazai csapatok mellett külföldi sztárok is színesítik a SZIN műsorát. És arcok… Például a szegedi születésű Jáksó László, aki 2006-ban fémjelezte a SZIN életérzést, vagy Badár Sándor, aki 7,5 órás dumarekordjával bizonyította,hogy tényleg ő az ország legnagyobb dumagépe és méltó a 2007-es „SZIN Arca” címre.

A fesztivál elmúlt 6 éve alatt volt itt sok minden és sok mindenki, bővültek a zenei helyszínek és az előadói paletta, változtak a programok. Az állandóságot a helyszín, az Újszegedi Partfürdő képviseli ebben a színes forgatagban. Közel a Tisza-part, közel a belváros, vannak medencék és augusztus végén nagy valószínűséggel süt a nap, így a helyszín már önmagában sokat tesz hozzá a hangulathoz.

SZIN 2012. - bővebben ITT

Kapcsolat

 Partfürdő Kemping

(május 1. - szept. 30. között)
6726 Szeged, Középkikötő sor

Telefon: (62) 430-843
Mob.: +36-30/491-15-91

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Időjárás

Foltokban felhõs

22°C

Szeged

Foltokban felhõs

Páratartalom: 53%

Szél: É 6 km/ó

  • Szo Túlnyomóan napos

    24°C 9°C

  • V Túlnyomóan napos

    26°C 13°C

  • H Felhõs

    28°C 16°C

ihrk

mozilogo

szin logo